Jó rég írtam ide:(
Bár igazság szerint nagyon nem is történt azóta semmi..
Voltam kontrollon januárban..a polip műtét is jól sikerült, szépen helyrerakták a méhem...és megkaptam a kis papírom, amivel mehetek a lombikra...
Azt hittem könnyebben viselem majd, hisz volt róla szó, szoktattam magam a dologhoz, mégis sírva jöttem ki a rendelőből....
Talán csak az vígasztal, hogy lehet még baba..bár bevallom már nem sok reményt fűzök hozzá:(
Ember is pozitívan áll a dologhoz, csak én úgy érzem, hogy ő még nincs felkészülve a lombik program megpróbáltatásaira..megértem, mert én sem:(
Pedig nagyon szeretnék már családot, minden vágyam egy kis törpe, aki az enyém, aki belőlem van....
A műtétek óta amúgy jól vagyok többnyire, legalábbis annyi hasznuk volt, hogy nem halok bele a görcseimbe, nem ömlik belőlem és a 7 nap helyett már csak 4-5 napig tart a menszeszem...
Bár januárban a kontrollon megint talált a doki egy cisztát, azóta nem tudom mi van, mert azóta nem voltam..pedig elkéne menni, mert nem hiányzik hogy megint begörcsöljek, mint a műtétek előtt...
Na majd egyszer...ha rászánom magam, vagy ha hazajön ember külföldről és elmegyünk egy lombikra....